Blog
2023.02.24 07:00

Okosodjunk szalagokból!

Okosodjunk szalagokból!

Aki napi szinten barkácsol vagy javítási szakmunkát végez, az pontosan tudja, hogy az ilyen-olyan szalagokból sosem elég. Legyen az teflonszalag, szigetelőszalag, univerzális ragasztószalag, és így tovább. De nézzük meg, melyik mire használható a mindennapokban!

6+1 szalagtípus


A sort kezdjük mindjárt a legkézenfekvőbb és egyben legegyszerűbb szalagtípussal, az univerzális ragasztószalaggal! Rögtön két dolog is eszünkbe jutott: jól jöhet például ajándékcsomagolásnál vagy költözésnél, ha dobozokat szeretnénk rögzíteni, leragasztani.
A következő, amit meg kell említenünk, az a mérőszalag, ami szinte az összes háztartásban és szerszámosládában megtalálható. A mérőszalag többféle méretben elérhető, klasszikus vagy akár mágneses kialakítással is.

Most következnek azok a szalagok, amik bizonyos körökben már kevésbé ismertek, de ez közel sem jelenti azt, hogy nem annyira fontosak, mint az előbb megemlített társaik. Folytassuk a sort a teflonszalaggal, amit főként tömítésként használnak vízszerelés közben vagy gázvezetékek javításánál! A teflonszalagot azért szeretjük, mert strapabíró, és akár extrém körülmények között is jól teljesít.

Ne maradhat ki a sorból a szigetelőszalag sem, amit leginkább biztonsági okokból alkalmaznak kábelek, vezetékek szigetelésére, időnként árnyékolására. Mivel a szigetelőszalag erősen nedvességálló, és csak nehezen vagy egyáltalán nem kopik, gyakran láthatjuk más körülmények között is (pl. háztartásban, kertben stb.).

A következő szalag a papír alapú maszkolószalag, amit leginkább a festők használnak, hiszen a célja nem más, mint megkímélni adott felületeket attól, hogy összekenődjenek. Értelemszerűen olyan felületekre kell ragasztani, ahol nem szeretnénk összefestékezni semmit (ajtókeret, villanykapcsoló stb.).

Jöjjön a tömítő szalag, amit tömítésre használhatunk, amikor az a cél, hogy szivárgásmentes vezetékeink legyenek. Gondolunk itt a vízvezetékekre és a gázvezetékekre egyaránt. Egy minőségi tömítőszalag biztosan helyet kap egy víz-gáz szerelőmester készletében. És a végére hagytuk a legjobbat, a HILTI szalagot, amiről tényleg nem hallott még mindenki. Főként függesztési, rögzítési célból használjuk (pl. plafonról lógatunk le vele valamit, kábelcsatornákat függesztünk vele) stb.


Tool jó árak várnak


Vásárlóink tudják, hogy mi kiemelten figyelünk az árazásra. Igyekszünk elérhető árakat és minőségi termékeket hozni nap mint nap, de most még magunkat is túlszárnyaltuk. Ugyanis egészen február 28-ig bizonyos szerszámokra még nagyobb kedvezményeket biztosítunk, mint egyébként.


Téged is érdekel a dolog? Nézz szét a TOOL jó árakkal ellátott termékeink között, és add le a rendelésed max. febr. végéig!


Ott vagyunk a Facen, az Instán és a TikTokon is. Keress meg minket, kövess be, és ajánlj másoknak is!